Christian Petzold új filmje, a Hableány a német direktor visszatérő színészpárosával ismét patent módon rendezett és magabiztosan játszott szerelmi történet, amelyben a hableány veszélyes mitológiai alakja mutat rá az örök változatlanságra.A Hableány – mint Petzold filmjei általában – a történelmi múlt örökségére támaszkodik, de tipikusan a jelen kontextusából értelmezve. Petzold legutóbbi rendezése viszont egyenesen a mítoszig nyúl vissza, ami a kortárs közeget is viszonylagossá teszi, időn kívüliséget adva ezzel a filmnek. Az undine (ami a film eredeti címe) alkímiai szövegekből eredeztethető vízi lény vagy szellem, amely a sellő meseszerű alakjának kialakulására is hatással volt. A Hableányban pedig az Undine nevű főhősnő (Paula Beer Ezüst Medvét érő alakításával) mutat a sellőkre emlékeztető tulajdonságokat egy modern szerelmi melodráma viszontagságai között.A Hableány szakítással indul: érzéketlen párja váratlanul hagyja el az összetört Undinét, aki viszont hamar új kapcsolatba keveredik Christoph-fal (Franz Rogowski). A film aztán kettejük idillikusan bensőséges viszonyába enged bepillantást, amíg fel nem tűnik újra a színen az exbarát. Undinének döntésre kell jutnia, hogy mit hajlandó feláldozni a szerelme boldogságáért, a helyzet pedig előhozza belőle átok sújtotta régi természetét – a szerelmes férfiak elpusztításának kényszerét.A Hableány központi eleme a történeti folytonosság kérdése, nem véletlen, hogy Undine polgári foglalkozása várostörténész; Berlin városépítészeti múltjának és átépítési terveinek szakavatott ismerője, aki hatalmas makettek fölött értekezik a város épületeiben megjelenő történelemről, társadalmi változásokról, kultúráról és filozófiáról. A nagyon is reális, evilági környezet, a nagyváros az iparosodás és a haladás megtestesítője, háborúk szaggatta és ideológiák torzította látképe, folyton újjáépülő-átépülő karaktere a jelen világunkba csempész be valamit a múltból.