Polleke tizenegy éves és a mamájával él Hollandiában egy olyan külvárosi lakótelepen, ahol sok a bevándorló család. Már elég, ha a tetőre pillant az ember, az antennákból is látni, hány égtáj felől várják a ház lakói a híreket és a műsort. Polleke papájának nincs állandó otthona, de nagyon szép verseket ír. Sajnos gyakran fordul a kábítószerhez is, amit Polleke nem akar tudomásul venni. Épp elég nehéz neki a nagyon kedves, szeretetteljes, de kissé hóbortos és szabados mamájával megküzdeni. A legutóbbi balhé például abból származott, hogy Polleke mamája és Wouter, Polleke tanára váratlanul egymásba szerettek. A szerelemről persze már Polleke is tud, ugyanis halálosan szerelmes Mimoenba, a szemben lakó marokkói fiúba.
Kitalálták, hogy egy spárgát feszítenek ki a két lakás között, és egy pléhdobozban küldenek egymásnak kis üzeneteket. Csakhogy Mimoen családja nem nézi jó szemmel a fiúk "kapcsolatát" a szőke és idegen lánnyal. Elvágják a kötelet. Amikor Polleke rájön, hogy az egyik barátnője kikezdett Mimoen-al és az apja anyagra költötte az ő összekuporgatott pénzét, úgy érzi mindenki összeesküdött ellene. Elmegy a nagyszüleihez, a vidéki tanyára, ahol békesség van, rend, megértés és nyugalom. A nagyapjával folytatott beszélgetés után úgy dönt, hogy mégsem futamodik meg. Apját rábeszéli, hogy költözzön be a szanatóriumba, és ő mindenben támogatja annak reményében, hogy leszokik a szerről. És Mimoent sem hagyja el, mert tudja, hogy ők ketten összetartoznak, bárki bármit is csinál.