A darab arról szól, amiről szól. Samuel Beckett azt mondta volna, hogy két férfiról szól akik várnak az út szélén hogy valaki megjelenjen.Hogy ki fog megjelenni? Helyi gazda? Isten? Megváltás? Vagy egyszerűen csak valaki, aki csak nem jelenik meg? Estragon (becenevén Gogó) ül az országút szélén, próbálja levenni a cipőjét. Megjelenik Vladimir (becenevén Didi). Az abszurd irányzat egyik vezéregyéniségének, Beckettnek első színpadi sikere, a Godot-ra várva a drámatörténet egyik legtalányosabb alkotása. Reális részletekből irreálissá áll össze a mű egésze: minden elem, mozzanat egyszerre konkrét, kézzelfogható, ugyanakkor rejtélyes, bizonytalan. Ez érvényes az idő és a tér kategóriáira is. Az elvont időtlenségben megszűnt a linearitás, az időhármasság; az ábrázolt világ eseménytelen monotóniája jelen idejű. Vladimirék kiemelnek múltbeli mozzanatokat ötven éves ismeretségükből, de ez nem határozza meg jelenüket. Az alapritmust megszakítja egy-egy emléktöredék: Vladimir kihalászta Estragont a Szajnából; nyomasztó emlékeik vannak millió halottról; utalnak egy istentelen" iskolára, emlegetik az Eiffel-tornyot és egy dél-franciaországi szüretet egy bizonyos Bonellynél" - de Didi felidézéseire Gogo rendszerint nem emlékszik. Csak az éjjelek és nappalok váltakozása érzékelhető; az alkony, a félhomály. (Egy pillanat, s már éjszaka van. A háttérben felkél a hold"; Vladimir: Mindig az éjszaka beköszönte előtt jövünk. / Estragon: De az éjszaka nem köszönt be.") Az is látszat csupán, hogy egyetlen éjszaka telt el a két felvonás között. (Éjjelente elválnak egymástól; Estragont ilyenkor megverik ismeretlen emberek.) A darab eredetileg 1952-ben jelent meg. Michael Lindsay-Hogg a filmváltozat rendezéséről azt mondta: "Beckett a komédia, a magas szellemesség és a szinte elviselhetetlen megrendítő képesség csodálatos keverékét hozza létre az ember sorsának vicces, mégis szívszorító képében.
Comments 0