Az ötvenes évek családmodellje a háziasszony és a családanya szerepét osztotta a nőkre, tanulmányukat, karrierjüket rendszerint fel kellett adniuk, hogy megfeleljenek a társadalom elvárásainak. A csipkerózsika álmából ébredező nőmozgalom a hetvenes években (ötven évvel a nők szavazati jogának kivívása után) kampányt folytatott a diszkrimináció ellen. Nem is csoda, hogy aztán megjelentek a női akcióhősök a vásznon, először természetesen a fekete filmekben. Pam Grier, aki Jack Hill Coffy (1973) és Foxy Brown (1974) című filmjeiben egyszerre bújós cica és karmolós vadmacska, az első női hős, aki nemcsak, hogy szembeszáll az alvilággal, de ezzel egyben a férfiak társadalmával is. Persze azért úgy, hogy a férfiak ezt közben élvezzék is. A Coffyban például megszemélyesíti a pornó-karakterek egyik klasszikusát: a film elején ápolónőt játszik, talpig fehérben; fekete keblei a fehér uniformissal szép kontrasztban szinte betöltik a vásznat. Majd miután a húga a kábítószer áldozata lesz, a bosszúvágytól vezérelve kiöl magából minden női érzékenységet és átvedlik szukává, aki a testét felhasználva jut egyre közelebb azokhoz, akik a testvérét tönkre tették.

A Foxy Brown még erősebben kihasználja Grier szexepiljét, és ugyancsak a jó ügyért rosszlánnyá vedlett karakter zubbonyát adja rá. Foxy rendőr szerelmét meggyilkolják, és a címszereplő Grier ismét női mivoltát felhasználva próbál a tettesek közelébe férkőzni. Amikor pedig elrabolják és megerőszakolják, igazi női bosszút áll: kiheréli a gonoszt.

Coffy és Foxy Brown olyan hősök, akik megfelelnek a férfiak elvárásainak is: szexik, ha kell élnek és visszaélnek nőiességükkel, és szükséghelyzetben képesek harcolni is..