Csillagok, festve. Ajtó-részlet, közeli, különös képkivágás. Lépések. Hang, képen kívülről: „Itt vagyunk… egyedül… minden… unalmas… nehéz… szomorú…” Háromszög alakú tetők a folyóparton száguldó, gyors autóból. Fekete-fehér film a Boy meets girl (1984), sok közelivel, szubjektív (video-)kamerával, amint az egyre gyakoribb manapság. Szokatlan sebesség, szokatlan nagy távolság, szokatlan kivágások és ácsorgó, lassú köznapiság feszültsége minden képben. „Nemsokára megöregszem… és vége lesz mindennek.” Átlagos pszichológiai közhelyeket hallunk, szenvedéseket, megoldásvágyakat, követelőzéseket, szenvtelen hangon. Hangsúlyos a szándék: a depresszió bemutatása, egy az egyben. (Tarr Béla kísérleteire hasonlítanak a nagyon hosszú beállítások, előzményei között van Jancsó, Bergman, Godard, és némileg rokon a kortárs Jarmusch és Beneix, de Carax utal Chaplinre, s a némafilmek korára is.)