Nem vall túl nagy fantáziára a Toei részéről, hogy Meiko Kajira ismét az ikonikussá vált "hallgatag shotgunos bosszúálló" szerepét osztották, maga a film viszont nem okoz csalódást: vizuálisan pöpec, a zene rock&roll, néhol kicseszettül brutál, és nem rest jól beszólni a japcsiknak (főhősünk a nemzeti zászlón gyakorolja a célbalövést). Ebben egyébként már biztos vagyok: 1974 a globális exploitation-filmművészet legkirályabb évjárata volt! (Deliria)