További filmek

Szókratész (1971) online film

Kategória:

Leírás:

A száz évvel ezelőtt született Roberto Rossellini nevét mindenekelőtt az olasz neorealizmus két főműve, az 1945-ben készült Róma, nyílt város és az 1946-os Paisá tette ismertté világszerte. A bármiféle dogmának vagy ideológiai elvárásnak megfelelni képtelen, a lelki és szociális problémák iránt kivételesen érzékeny, mélyen humánus rendező egész életművének valódi értékét azonban csak kevesen értették meg igazán. Rossellini a filmet, később pedig a televíziót olyan eszköznek tartotta, amely az embert segíti problémái megoldásában, ismeretei bővítésében. A hatvanas évek közepétől 1977-ben bekövetkezett haláláig ezért minden energiáját egy vizuális oktatási program megvalósításának szentelte. A terv keretében, komoly előtanulmányok után elkészült néhány tévéfilmben pontosan rekonstruálta az emberiség történelmének legfontosabb korszakait és személyiségeit. Születése századik évfordulója alkalmából, magyarországi ősbemutatóként, a nagy görög filozófus, Szókratész utolsó napjait felelevenítő filmjét vetítjük.
A 70 éves filozófust egy athéni polgártársa, Melétosz azzal vádolja, hogy nem hisz Athén isteneiben, s hogy tanításaival megrontja a fiatalságot. Szókratész kristálytiszta érveléssel valamennyi vádat megcáfolja, a népbíróság mégis halálra ítéli. Ő pedig felesége és barátai könyörgése ellenére nem menekül el az ítélet elől, hanem bölcs belenyugvással készül a halálra.

Szereplők:

Színész Alakított személy
Jean Sylvere Szókratész
Anne Caprile Santippe
Beppe Mannaiuolo Apollodoro
Ricardo Palacios Critone
Antonio Medina Platón
Emilio Miguel Hernández Melétosz
Giuseppe Mannajuolo Apollodoro
Elio Seraffini Prete
Julio Morales Antistene
Emilio Hernández Blanco Ipperide
Paco Catalá Lisyas
Antonio Alfonso Eutifrone
Iván Almagro Ermogene
Román Ariznavarreta Calicle

Ez is érdekelhet

Hozzászólások

Hozzászólások írásához be kell jelentkezned!
Kapcsolat | DMCA, tartalom eltávolítási politika | Jogi nyilatkozat
Az oldal használatával kijelentem, hogy elfogadom a felhasználási feltételeket.
© Minden jog fenntartva. 2020